A puli

Ősi magyar pásztorkutyafajta. Honfoglaló elődeink a nyájak, egyéb haszonállatok mellett magukkal hozták a Kárpát-medencébe legfőbb segítőiket, a pásztorkutyáikat is. A nagyobb testű kutyák, mint az erőteljes felépítésű komondor és kuvasz gazdáik vagyonát őrizték, az örökké izgő-mozgó puli pedig összetartotta a jószágot. A vándorlás során magukkal vitt ázsiai kutyák valószínűleg kereszteződtek a helyi típusokkal, de karakterüket sikerült megtartani, mert tenyésztésük során az elsődleges szempont a szelekcióban az őrzés és a terelés volt. A puli fennmaradása a pusztai életmódnak és a szélsőséges (nyári forróság - téli fagyok) időjárási viszonyoknak köszönhető. Kialakult a fajta sajátos külső megjelenése a jellegzetes bozontos szőrzettel.

    A puli kifejezés a fajta terelés módjából adódhat, mely a sumer nyelvben "támadva terelőt" jelent. A puli több ezer éves múlttal rendelkezik, amelyet sok történelmi adattal és ténnyel próbálnak alátámasztani. Európában a terelő- és pásztorkutyák tudatos, célirányos tenyésztése a 17. században alakult ki. HEPPE 1751-ben (Németország) elsőként írja le a puli ősi formáját: "Erősen bodor és nemezes szőrűek, színük általában hollófekete, vannak nagyobb és kisebb testűek. Közepes termetük tömzsi, tekintetük dacos". Feladatuk a nyájak egybentartása, irányítása, a rend fenntartása volt. A puliról el lehet mondani a mai napig, hogy épp csak beszélni nem tud. Nem csak a gazda szavait, de kézjelét, sőt szemmel kifejezett akaratát is megérti, és parancsnak veszi a puli, és minden esetben teljesíti. A magyarok vándorlásai mentén megtalálhatók a pulihoz hasonlatos fajták. A tibeti terrier és Lhassa apso minden bizonnyal a pulival rokon fajták, bár ma már sok, az eltérő célra tenyésztés miatt kialakult különbség található közöttük, de az ősi bélyegek még felfedezhetők. Főként a test arányai, a forma, a fejtípus, a farok tartása, valamint a hosszú szőrzet mutatja a rokonság egyértelmű jeleit. Az uszkár valószínűleg nem rokona a pulinak, de a hazánkba került juhokkal együtt tényleg érkeztek az országba, és keveredhetett a pulival. A puli jellegzetes zsinóros szőrzete, a domináns fekete szín, és a megnyúlt arcorri rész is visszavezethető az uszkár hatására. A puli legközelebbi rokon fajtái a másik két magyar pásztorkutya a pumi és a mudi.

Az első világháború után a magyar pásztorkutyafajták felkutatását és törzskönyvezését új alapokra helyezték. Nem egy magyar fajtát a kipusztulás határáról mentettek meg. A Fővárosi Állatkertben kialakítottak tenyészeteket a különböző magyar fajtáknak, ahol az egyedeket megismertették a magyar és a külföldi látogatókkal egyaránt. A népszerűsítő tevékenység következtében nemzeti fajtáink legnagyszerűbb egyedei számos országban ismertek és keresettek lettek. Főként a puli került az érdeklődés középpontjába. A fajta intelligenciája, önállósága, bátorsága híressé és keresetté tették. Pótolhatatlanná vált mint terelőkutya, de rendőrkutyaként is megállta a helyét.

  A II. világháború kitörése után a nyomasztó gazdasági helyzet megtörte a tenyésztés lendületét. Azonban a jelentős létszámú, igen jó minőségű puli állomány számottevően nem csökkent. A munkakészségre és képességre irányuló természetes szelekció helyett a pásztorkutyák további nemesítésében ma a sporttenyésztés a legnagyobb fajtaalakító tényező. A terelés háttérbe szorult, ezzel együtt a házőrzés, a társszerep előtérbe került. A 60-as években kezdték meg a fehér, majd a 70-es években a maszkos fakó pulik tenyésztését.

Általános megjelenés:

Középméretű, rendkívül tanulékony fajta élénk vérmérséklettel. Szervezete erős, ellenálló, de finom csontozattal, izmos, szikár. A testtájak nehezen kivehetőek laikusok számára, mert a testfelületet erőteljes szerkezetű, szalagokat vagy zsinórokat képező szőrzet fedi. Bírálat során ezért célszerű végig tapogatni. A szemet is takarja a szőrzet, ettől a fej gömbölyűnek tűnik. A farok szorosan záródó. Szikár teste jól izmolt.