A mudi

Sajnálatos módon Magyarországon nem divat a hagyományőrzés, szinte gyanús, ha valaki a magyar eredetű dolgokért lelkesedik. Még az olyan jellegű dolgoknál, mint háziállataink, társaink kiválasztásánál is inkább a külföldi fajták kerülnek előtérbe. Más nemzetek tudatosan törekszenek arra, hogy a saját fajtákat népszerűsítsék, melyek kialakulásához a helyi népcsoportok életmódja, és a jellemző klíma- és terepviszonyok vezettek. A mudit általában kevesen ismerik fel, sokan keveréknek nézik. A fajta számos egyedi tulajdonsággal rendelkezik, melyek igazán különlegessé teszik ezt a terelőkutyát. Szőrzete erősen hullámos, csigás, fényes, középhosszú. Más kutyafajtákétól nagyban különbözik, egyáltalán nem nemezesedik, kitűnően tisztul, csak vedléskor kell ápolni. Pofáján és lábai első oldalán szőrzete rövid, a nyakon sörényt, a farkon, és a lábak hátulsó oldalán zászlót alkot. Alkata határozottan ugrásra kész, termete közepes, vagy annál kicsivel nagyobb. A mudi megjelenése nem homogén, színben, méretben nagy eltérések figyelhetőek meg. A nagyobb marmagasságú (45-48 cm) kutyák is könnyednek, valódi méretüknél kisebbnek tűnhetnek szikár, inas testfelépítésük miatt, nagyjából 12-15 kg körüliek. A kisebb kutyák 40-44 cm marmagasságúak, kb. 10 kg súlyúak.

Fejformája jellegzetesen ék alakú, füle felálló. Arckifejezése megkapó, okos, értelmes tekintetű, szeretetreméltó. Farka sarló alakban felkanyarodó, de jellemző a született rövidfarkúság is. Sok színváltozatban előfordul, de mindig egyszínű, vagy cifra. Azonban a más fajtáknál oly gyakori színek, mint a cser-fekete, fekete-fehér foltos, nyerges, ordasszínű vagy trikolor mintázatok gyakorlatilag teljesen hiányoznak. Az egyszínű mudi lehet fehér, fakósárga, fekete, barna, hamvasszürke. A cifra változat azt jelenti, hogy a fekete, barna, hamvas kutya egész testfelületén szabálytalan formájú és méretű, az alapszínnek megfelelő árnyalatú világosabb foltok tarkítják a szőrzetet.

A mudi a Kárpát-medencében alakult ki, rendeltetése szerint terelőkutya. Szakszerű tenyésztésével a XX. század elején kezdtek el foglalkozni. A fajtaleírást Dr. Fényes Dezső készítette. Ő mérte fel ennek a természetes fajtának az elterjedését, éles szemmel kiszűrte a tulajdonképpenifajta ismertetőjegyeit. Mivel a mudi nem keresztezések „következménye", a mai napig támaszkodhat a vidéken fellelhető eredeti terelőkutya állományra, ahonnan vérfrissítést nyerhet.

Alkalmas minden féle terelhető állat (juh, marha, stb.) mellé, mert bátor és rámenős, amivel a szarvasmarhánál is eléri az akaratát. Ugyanakkor gyors, kitartó, képes egy több 100 fős juhnyájat is kordában tartani. A magyar hagyományok szerint a juhász, kanász vagy a pásztor egész nap a nyáj mellett van, ezért a mudi képes a jószág közelében úgy időzni, hogy nem akarja a csordát, nyájat folyamatosan terelni. A gazda parancsa szerint végzi a dolgát, de magában is elvan, egyszóval remek munkakutya. A mudi ma szerencsére még mindig remek terelőösztönökkel rendelkezik, és számos nézőpont ellenére - miszerint a terelés ma már nem gyakori foglalkozás, ezért a kutyának nem kell terelőösztön-próbát tenni - igenis nagyon fontos az intelligens, gazdaközpontú, igen sokoldalú mudi kiváló tulajdonságainak megőrzése. Az elsősorban kiállítási céllal tenyésztett kutyák eredeti magatartásbeli tulajdonságai fokozatosan eltűnnek, megbízhatatlanokká válnak, kiszámíthatatlanok és idegesek. A terelés valóban szinte már csak egy szűkebb kutyás réteg sportja, azonban figyelembe kell vennünk, hogy a mudi azért olyan kitűnő például az agility sportágában, mert megmaradt benne az ősi terelőkutya ösztöne, és ezzel együtt a gazdával való nagyszerű együttműködési készség.

Amit egy mudi tulajdonosnak feltétlenül tudnia kell:

A fiatal kutyát megfelelően szocializálni kell, azaz kutyák és emberek közé kell vele járni. A mudi természetének kialakulásához elengedhetetlen az első életévben megszerzett sok-sok pozitív tapasztalat megszerzése. Ezért kutyánkat érdemes olyan kutyaiskolába vinni, ahol fiatal kutyákkal is foglalkoznak. Ellenkező esetben a kissé labilisabb állatból temperamentumától függően az idegen kutyák, emberek látványa menekülést vagy támadást is kiválthat. A mudi jellemzője a kiváló ház- és területőrzés. A gazdának meg kell tanítania kutyájának a megfelelő viselkedést vendégeivel szemben, hiszen a bátor és lelkes házőrző ugatással fogadja, és esetenként még „megcsípni" is megpróbálja a betolakodókat. Aki tehát nem érzi magát elég következetesnek ehhez a feladathoz, jobb, ha kevésbé territoriális fajtát választ.

Aki élénk, mozgékony társat keres, ugyanakkor nem szeretne egy hiperaktív kutya labdadobáló szolgája lenni, a mudi megfelelő választás lehet. Családi kutyának ideális, ugyanakkor nem idegesítő, hiszen egyedül is elfoglalja magát. Azt is mondhatnánk, hogy fáradhatatlan a sportban, játékban, munkában, de ha a gazdi pihenésre vágyik, mudija szívesen lustálkodik mellette. Fegyelembe kell venni azonban, hogy ez a fajta ott akar lenni, ahol a gazdája tartózkodik, és kifejezetten szenved, ha nem törődnek vele, csak kicsapják a kert hátsó részébe.

A tenyésztés fő feladatai:

Mint minden fajtánál, a mudinál is akkor „jó" a kutya, ha mind a belső értékeket, mind az eredeti külső tulajdonságokat egyaránt megőrizzük. A szelekció megfelelő irányításával kiegyensúlyozott, munkában és küllemileg egyaránt kitűnő kutyákat kapunk. A mudi nagyon jól megőrizte egészségességét, munkaösztönét, bátorságát, mert a fajta nem túl népszerű, így az állomány szerencsére nem romlott le, bár az utóbbi években szinte csak kiállításokra tenyésztettek.

A tenyésztés célja nem az, hogy a mudi a jövő „divatkutyája" legyen, sokkal inkább az, hogy sokak nyerjenek kedvelt, nagyszerű társat életvitelükhöz illően. A fajtát azzal lehet népszerűsíteni, ha a mudi temperamentumát, viselkedését hitelesen a nagyközönség elé tárjuk. Ezáltal tényleg azok választják, akik erre a típusú kutyára vágynak, és biztosítani is tudják számára a megfelelő gondoskodást, szeretetet.

Forrás: Nemzetközi Kutya Magazin 2009. július 9-14.o.