A magyar agár

A magyar agár az egyik ősi vadászkutyafajtánk. Egykor a magyar agarászat európai hírű volt, főurak ajándékoztak egymásnak agarakat elismerésük jeléül. A magyar agarászat színvonalát mindig erősen befolyásolta a mindenkori politikai és gazdasági helyzet. Felvirágzásának egyik tetőfokát a szabadságharc és a kiegyezés közötti (1849-1867) időszakban élte. A kiegyezés utáni recesszió nem kedvezett a főúri sportoknak, és a mezőgazdasági művelés miatt egyre kisebbek lettek a vadászatra alkalmas területek, így a lovas vadászatokra a lehetőségek beszűkültek.

A szabad vadászatok helyett kedveltebbek lettek az agárversenyek, ahol a magyar agárnál kevésbé kitartó, de rövidtávon gyorsabban futó agarak voltak esélyesebbek. Abban az időben nem volt divat a „magyarság" megőrzése, és ősi kiváló tulajdonsággal rendelkező agarainkat a greyhounddal keresztezték, lerontva annak jellegzetes külső-belső tulajdonságait egyaránt. A XX. század elejére csaknem teljesen eltűnt az ősi magyar agár, és azzal együtt agarászatunk is. Nagyon kis számban maradtak fenn egyedek, melyek a jelenleg törzskönyvezett állomány alapját adták.

Az agárállományunk az agarászat betiltása után erősen lecsökkent és leromlott. A kitűnő vadászkutyából kiállítási- és pályakutya lett, más követelményeket állítva ezzel a tenyésztők elé.

A 80-as évektől a fajta eredeti funkciója teljes feledésbe merült. A különböző keresztezések és tenyésztői célok miatt az egyébként is heterogén állomány teljesen kettévált. A tenyésztők nagy hibája, hogy a tenyésztésben csak a kiállításokon jól szereplő egyedek vettek részt. A kiállításokon azonban csak egymáshoz mérték az egyedeket, a fajtaleíráshoz azonban nem. A tenyésztés nem a fajtaleírást követte, hanem a fajtaleírást alakították a fajtához. Így természetesen az állomány még inkább heterogén lett, és a jellegzetes, funkció alakította tulajdonságok (mély mellkas, koponyánál hosszabb arcorri rész, pigmentáltság, vitalitás, stb.) teljesen eltűntek. Ez a magyar agár már nem az, amit meg akartak menteni eredetileg. Sajnálatos módon a folyamat oda vezetett, hogy agárversenyeken magyar agár néven angol agár kinézetű, míg kiállításokon abszolút nem agár külsejű, egyéb kutyafajtára emlékeztető példányokat is láthatunk. Ebből az állományból tehát szigorú szakmai alapokon nyugvó tenyésztési eljárás hiányában magyar agár többé nem lesz.

Szerencsére azonban néhány dél-baranyai és tiszántúli tenyésztő felismerte ezt a lehetetlen helyzetet, és tudatosan keresték, összegyűjtötték, tartották és tenyésztették a magyar agarat. Megőrizve a jelennek ezt a nagyszerű fajtát, amely a XX. század közepén még rendelkezésünkre állt. Fokozott jelentősége van annak, hogy a tenyésztés szigorúan szakmai alapokon, helyes tenyésztési cél kitűzésével történjen. Ma már rendelkezik a fajta elismert tenyésztő szervezettel (Tiszántúli Agarász Egylet), mely megfelelően koordinálja a fajta tenyésztését. Céljuk a fajtajelleg eredeti formában történő megőrzése.

A magyar agár vadásztulajdonságai a külső és belső értékeket egyaránt magukba foglalják. A magyar agárral szemben elvárás, hogy vadászatokon tüzes, heves és kitartó legyen. Futása az angol agárnál lassúbb, de jóval kitartóbb, akár teljes végkimerülésig tart. Futásuk alapján lehetnek „sebes", „győzős" vagy „gyalogló" típusúak. Az utóbbi típust szelektálni kell, semmiképp nem kerülhet tenyésztésbe. A „győzős" típus a végkimerülésig kitart, előle csak a sűrű rejtekbe menekülő nyúlnak lehet esélye. A vadűzés módja függ a zsákmánytól, az időjárástól és a terepviszonyoktól egyaránt. A jó agár mindig egyenesen a vad után fut, nem próbálja bekeríteni. Az ilyen egyedek, amelyek a vad elé vágva azt be akarják keríteni, a tenyésztésből kikell zárni. Követelmény, hogy a nyulat meg kell fognia, azaz jó „kapó" legyen. Az elkapott nyulat sértetlenül át kell adnia a lóháton érkező agarászoknak. A vadat nem kell apportíroznia. Gyalogos vadászaton három agarat vittek, ezek közül kettő feladata az volt, hogy az elkapó agarat megakadályozza a vad kikezdésében. A gyalog vagy parasztagarászat a középnemesek és a parasztok vadászati módszere volt. Kezdetben a lovas agarászaton a kutyákat szabadon hagyták a lovasok körül futkosni. A későbbiekben az agarakat hosszú szíjra véve vezették a lovak mellett, és a felugró vad láttán engedték el. Még később már csak párban engedték őket a nyúlra. Az a pár került elengedésre, mely a felugró vadhoz a legközelebb esett. A lovas agarászat a tehetősebb réteg, később csak a főurak kiváltsága volt.

A magyar agárral eredményesen vadásztak mezei nyúlra, őzre, vaddisznóra, szarvasra, rókára és farkasra egyaránt.

A vaddisznó, őz és szarvas vadászatára csak az erőteljes felépítésű agarak jöhettek számításba. A vadászat lóháton került megrendezésre, a vad felhajtására kopókat alkalmaztak. Az őz vadászatát nem sokáig tartották etikusnak, hiszen sokszor 100 méteren eldőlt a vad sorsa. Amint a kopók kihajtották a sűrűből a vadat, az agarászok a menekülő vadak után engedték agaraikat.

Farkasra szintén ezen a módon vadásztak agárral, majd a helyben tartott farkast a vadászok egyike buzogánnyal terítette le. A róka elejtése az agár feladata volt, ami sok esetben járt komoly sérüléssel.

Jelenleg sajnos nem vadásznak agárral, hiszen az agarászat mint vadászati mód, nem engedélyezett, de nem is tiltott Magyarországon. A másik ok, amiért nincs jelene az agarászatnak az, hogy vadászaton csak az alkalmazott vadászati módra kiképzett kutya vehet részt, amely vizsgán is részt vett. Mivel nincs ilyen vadászati mód, ezért ilyen vizsga sincs.

A fajta felhasználási területe:  

Kiváló vadászkutya és falkaeb, mely szemre vadászik. Szaglása kitűnő. Pályaversenyzésre kiválóan alkalmas, nagyon kitartó, ezért hosszabb távon még jobb. Hűséges kísérő és jelzőkutya.

Általános megjelenés:

Erőt sugárzó, elegáns de jól izmolt vadászkutya, erős csontozattal. A testhossz a marmagasságnál kissé nagyobb. Az orrhát hossza nagyjából a fej hosszának a fele. Szőrzete sima, rövid, durva. Színe lehet minden ismert agárszín, a kék, a fehér, barna, farkasszürke, valamint a fekete-cser kivételével. A háromszínűség is kizáró hiba. A marmagasság a kanoknál 65-70 cm, a szukáknál 62-67 cm.

Viselkedés és jellem:

Gyors, kitartó a végkimerülésig. Ellenálló, fáradhatatlan, kiváló versenyző. Természete kissé tartózkodó, intelligens, értelmes. Személy- és házőrző ösztöne fejlett, hűséges társ. Nem lehet agresszív vagy harapós!

Forrás: A Vadászkutya 2007/6 18-23.o.